Virágoztassuk fel a kanapénkat!

2017. május 23. decolady

A lakás megújításának egyik legegyszerűbb és leggyorsabb módja, ha cserélgetjük a kanapén levő párnahuzatokat. Egy-egy új szín vagy minta egészen más hangulatot képes teremteni. A mai bejegyzésben erre mutatok példákat virágos párnák főszereplésével.

Akik félnek a díszpárnáknál keverni a színeket és a mintákat, azoknak nagy megkönnyebbülés lehet, hogy virágminták esetében kicsit másképp érvényesülnek az alapszabályok. Sőt, itt igazából az a szabály, hogy nincs szabály: nyugodtan lehet addig egymás mellé rakni a különböző(!) virágos párnákat, amíg nem néznek ki jól. Lehet, hogy kettő vagy három még zavaros képet mutat, de ha melléjük teszünk egy negyediket, valahogy egyszer csak működni kezd a dolog, és végül egy csodás, hívogató kanapénk lesz.

Akik azonban nem szeretnek/akarnak túl sok virágos párnát felhalmozni, azok egy-két darabbal valamint néhány semlegesebb, egyszínű kiegészítő párnával is hatásosan tudják megváltoztatni a nappali atmoszféráját. Ha pedig bevetünk néhány apró trükköt, még egyedibb lehet az összkép. Egy sokak által kedvelt, bézs színű kanapén mutatom be nektek, hogy a virágos párnák variálásával mennyire eltérő miliőt lehet teremteni.

Vintázs rózsás párna
Egy gyönyörű pasztell párna, nagy rózsamintával csodás éke lehet minden romantikus hangulatú lakásnak. Néhány egyszínű párnával kísérve kellemes, visszafogott benyomást kelt. Személyesebbé tehetjük a látványt, ha a saját – vagy a kislányunk – virágos hajdíszeit, kitűzőit is bevetjük az egyik egyszínű párnán.

Ha több hasonló stílusú virágos párnánk van, de nem ugyanolyan árnyalatúak, akkor sincs gond. Gondolj arra, hogy egy virágoskertben is mennyiféle szín van, mégis milyen jól néznek ki együtt. Nyugodtan pakold fel őket ugyanarra a kanapéra, és élvezd a látványt!

„Csak az a szép zöld gyep…!”
Ha kicsit erőteljesebb színekre vágyunk, akkor sincs gond, hiszen ezt virágos párnákkal tökéletesen megvalósíthatjuk. Ha nem találunk olyan párnát, amelyik elég tarka, akkor a kísérőpárnát válasszuk meg úgy, hogy fokozza a színkavalkádot. A fűzöld párnák például kiváló kiegészítői lehetnek szinte minden élénkebb árnyalatú virágmintához, de remek ellenpárjai lehetnek a szolidabb daraboknak is.

Levendula
Ha nyár, akkor levendula, ami nemcsak illatával, hanem látványával is hódít. Nem csoda, hogy világszerte népszerű dekorációs elem, a vidékies, rusztikus stílusnál szinte alapvető. Remekül kiegészíthető fehér, lila és zöld színű párnákkal, amelyek egyszerűségén két mozdulattal segíthetünk, ha „felöltöztetjük” őket egy színben passzoló szalaggal. Ez a trükk bármikor jól jöhet, ha csak egy darab mintás párnánk van, de egy odaillő pléddel is megteremthetjük a színegyensúlyt.

Párnák: KIKA
Kanapé: ANDANTE Ancona garnitúra
Kiegészítők: saját
Szerző: Felícia, a Párnázatos Blog szerkesztője, az M.kissen egyedi párnák tervezője

A bejegyzés trackback címe:

https://decolady.blog.hu/api/trackback/id/tr3813830380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.