Napot a nappaliba! Így hozd be a nyarat a lakásba!

2017. június 19. decolady

Javában tart a június, úgyhogy itt az ideje, hogy az otthonunkban is „tiszta erőből nyár” legyen. Persze nem kell mindent átalakítani, elég csak a díszpárnáinkat kicserélni vagy átvariálni, és pár mozdulattal könnyen nyáriasíthatjuk a nappalit. Ha nyárias hangulatot szeretnénk otthon teremteni, több módon is elérhetjük a párnáink segítségével. Ebben az évszakban bátran bevehetőek, sőt kívánatosak az élénk színek, a vibráló minták és feltűnő virágok – ezek együtt vagy külön is elősegítik, hogy a nappali vidám, fényes és játékos hellyé változzon pár perc alatt. Ruhapróba Ha van egy vidám, nyári pólód, vagy egy nagyobb méretű, jópofa mintájú anyagod, csak tekerd rá az egyik párnádra, és máris megváltozik az összkép. Ne zavarjon, ha a végeredmény nem tökéletes, hiszen nyár van, ilyenkor aztán végképp nem kell mindennek élére vasaltnak lennie. Sárgát sárgával Ha a kinti napból már kicsit eleged van, a bentiből biztosan nem lesz. A sárga minden variációban jöhet most: arany, narancs, birs, darázs, gyanta, citrom, okker, sör, tojás – mindegy. Ha egyszínű párnaként még mindig unalmasnak látod a sárgákat keverni, akkor dobd fel egy kis mintával. Tekerj rá egy eltérő árnyalatú sárga zsinórt vagy aggass rá valami mókás „alkatrészt” – például pom-pom bogyókat. Játékos geometria A grafikus minták sosem mennek ki a divatból, így nyáron sem kell kerülni őket. Csak annyi a teendő, hogy élénk színű, feltűnő mintájú párnát válasszunk, és máris megjelenik a nyári vibrálás a kanapénkon is. Növénypárnák Ha nincs otthon elég növényed, akkor toldd meg néhány párnával! Teremtsd meg otthon a saját trópusodat! Egy pálmaleveles párna tökéletes, de jöhet bármilyen meleg égövi növény. Az egzotikus virágok, a pálmák mind nagyon vonzzák a tekintetet, szinte hívogatnak, hogy most azonnal keverj egy üde koktélt magadnak. Ja, és ami korábban az ananász és a papagáj volt, az most a banán és a flamingó - ezek a minták idén is menőnek számítanak. Ha úgy érzed, hogy ez a trend neked már kicsit a giccs határát súrolja, ne izgulj, lazíts, és nyugodtan tedd ki a kanapéra, hiszen mikor raknál ki egy ilyen feltűnő párnát, ha nem most? Sivatagi show Ha nem elégszel meg a trópusi meleggel, mert a sivatag égető hőjét szeretnéd megidézni, akkor ajánlom a kaktuszmintás párnákat. Tegyél ki bátran többet, úgy még hatásosabb lesz a látvány. És a legjobb benne, hogy ezek a példányok garantáltan nem szúrnak… � Párnák: KIKA Kanapé: ANDANTE  Monza garnitúra Kiegészítők, extra anyagok: saját Szerző: Felícia, a Párnázatos Blog szerkesztője, az M.kissen egyedi párnák tervezője

A bejegyzés trackback címe:

https://decolady.blog.hu/api/trackback/id/tr2113830440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.