Wellness a hálószobában - A pihentető alvás titka

2017. december 18. decolady

Mi szükséges ahhoz, hogy az éjszakai pihenésből kisimult arccal és teljesen kipihenve ébredjünk? Nézzünk néhány tippet, amivel az alvás valódi kikapcsolódás és jótékony mélyrepülés lesz.

Ideális hőmérséklet a hálószobában

Ez egy meglehetősen szubjektív terület, bár orvosi körökben megegyezés alakult ki arról, hogy a 18-19 Celsius fok a hálóban egészséges alvást tesz lehetővé. Mégis ennek ellenére kevesen alszanak ilyen hőmérsékletű szobában, bár nem nagy az eltérés, de a 21 Celsius fok a legnépszerűbb. Már-már extrém kategóriának számít, de vannak, akik az alvást 16 fokos szobában tudják csak elképzelni. Javasolt figyelembe venni azonban, hogy otthonunk egyes helyiségei között ne legyen 1-2 Celsius foknál nagyobb különbség, mert ez légúti megbetegedésekre hajlamosíthat.

Páratartalom

Ha az arany középúton szeretnénk járni, akkor a 40-50 százalékos páratartalmat választjuk. Az ettől kevesebb páratartalom bőr és nyálkahártya szárazságot, az ettől magasabb páratartalom pedig gomba és atka elszaporodást idéz elő.

 

[caption id="attachment_1087" align="aligncenter" width="765"] Gyermekek esetében a magasabb 50-60 százalékos páratartalom az ideális[/caption]

A kényelmes alváshoz nélkülözhetetlen a párna, a takaró és az ágyneműhuzat hármas egysége, melyeknél igaz, hogy érdemes bőrbarát, jól szellőző, évszakhoz igazodó és minőségi darabokat választani. Erről itt olvashattok bővebben.

Mekkora legyen az ágyunk?

A megfelelő fekvőfelület szélessége egy személyre vetítve 90 cm, a matrac hosszúsága is legalább ilyen fontos és ráadásul idomulnia kell a testmagassághoz is. Az ideális az, ha minimum 15 cm-rel hosszabb a fekvőfelület, mint amilyen magasak vagyunk. Ha olyan ágyat választunk, melyhez lábrésznél magasított ágykeret tartozik, akkor a „testmagasság +20 cm matrachossz” szabályt feltétlen vegyük figyelembe. Ellenkező esetben komoly bosszúságot okozhat, hogy folyton beütjük a lábunkat az ágykeretbe.

Ilyen a nekünk való matrac!

Legújabb kutatások szerint normál testsúlyúak számára a félkemény matracok vannak leginkább jó hatással a gerincre, hiszen általuk kisebb teher nehezedik a vállra és a csípőre és az oldalfekvés sem kényelmetlen manőver többé. Így megdőlni látszik a kemény matracok hegemóniája, hiszen csak a túlsúllyal rendelkezők számára lehet ideális, tartást adva   a testnek. Léteznek még a lágyabb matracok kategóriája is, melyek népszerűsége az utóbbi években csökkent. Egy csoportnak azonban ideális választás, mégpedig azoknak, akik alkatilag szélesebb medencecsontúak, ők a puhább matrac segítségével levehetik a terhet a gerinccsigolyáikról.

TIPP! Illóolajjal a nyugodt alvásért

Néhány illóolaj jó hatással van az idegrendszerre, nyugtatja azt, így alvásunk valóban pihentető lesz. Csak néhány cseppet kell párologtatni a levendula, a kamilla, a bergamott, az ylang-ylang, és a jázmin illóolajából és máris mély álomba szenderülünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://decolady.blog.hu/api/trackback/id/tr1213830542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.