A légies nappali nem varázslat többé!

A légies nappali nem varázslat többé!

Szerencsére vége van már annak az időszaknak, amikor az otthonokat a biztonság kedvéért zsúfolásig megtöltöttük bútorokkal. Mára már a könnyedség és tágasság kapott főszerepet. Ezzel a néhány trükkel a kis és nagy nappalikban egyaránt növelhetjük a teret. De hogyan érhetjük el ezt a szellős és…

3 súlyos baki, amit az étkező ellen elkövetünk

3 súlyos baki, amit az étkező ellen elkövetünk

Az étkező általában nem tartozik otthonunk legtágasabb helyiségei közé. Épp ezért jól meg kell fontolni milyen bútorokkal is töltsük meg a helyiséget, s így elkerülhetjük a túlzsúfoltság rémét.   Sokszor csak lelki szemeink előtt látjuk az üres étkezőnket és így…

5 bútor, ami egy életre szól

5 bútor, ami egy életre szól

Tegyük a kezünket a szívünkre! Ugye mindannyian jártunk már úgy, hogy bútorvásárlás során a jól kidolgozott, racionális terveink egy szempillanat alatt váltak semmivé?   Határozott elképzelésekkel érkeztünk ugyan az áruházba, de a csodaszép formák és a különleges színek azonnal eltérítettek…

Óvatos duhajok a lakberendezésben

Óvatos duhajok a lakberendezésben

Sokszor buzog bennünk a tettvágy, hogy valami igazán különlegeset vigyünk végbe az otthonunkkal, de mégsem szeretnénk túl extrém megoldásokhoz folyamodni, hiszen több évre tervezzük meg lakásunk miliőjét. Épp ezért most kapóra jöhetnek  a következő tippek, melyekkel egyedi,…

Ne válassz! Trendi és klasszikus

Ne válassz! Trendi és klasszikus

Álmaink között gyakran felsejlik egy szép nappali képe, melyet végre saját ízlés szerint és megalkuvás nélkül alakíthatunk ki. Az elsők között vetődik fel a kérdés, hogy a most trendi vagy inkább a klasszikus stílust részesítsük előnyben. Most mutatunk néhány példát,…

Otthonok, ahol a kreativitás elszabadult

Otthonok, ahol a kreativitás elszabadult

Hová vezet az, ha szabadon keverjük a színeket, a formákat és a mintákat? Oda, hogy inspiráló életteret alkotunk, ahol a letisztult formavilág vígan megfér a hagyományos elemekkel. Körsétánkon bemutatunk most néhány igen bátor tippet.   Azt hihetnénk, hogy a modern és a…

Inspiráló nappalik! Bemutatkozik az Andante Angelo

Inspiráló nappalik! Bemutatkozik az Andante Angelo

Egy angyali húzással új nevet kapott az Andante Ancona modell, hiszen a keresztségben az Andante Angelo nevet kapta, mely talán még jobban szemlélteti sokszínűségét és játékosságát.   A modell a modern stílus jegyeit viseli magán, mely mégis melegséget visz a nappaliba. Szögletes vonalait az…

3 remekmű, amivel harmonikus otthonod lesz

3 remekmű, amivel harmonikus otthonod lesz

Formáld saját személyiségedre a nappalidat! De ez az egyszerűen hangzó feladat sokszor mégis nagy fejtörést okoz. Ezzel a három tippel azonban közelebb kerülhetsz az ideális élettér kialakításához.   Az Andante Fargo modellje ugyan a modern stílus kedvelőinek lett megálmodva, de azok számára is…

Inspiráló nappalik! Andante Maranello, ami már Marocco

Inspiráló nappalik! Andante Maranello, ami már Marocco

Az autózás szerelmeseinek ismerősen már csenghet a Maranello név, hiszen ebben az olaszországi kisvárosban van a sportautók királynőjének, az Enzo Ferrari által alapított Ferrari gyárnak a központja.   A Modena közelében fekvő csodás Maranello az egykoron itt állt titokzatos várról kapta a…

Így csempészd be az otthonosságot az étkezőbe!

Így csempészd be az otthonosságot az étkezőbe!

Még azok is fontosnak tartják az étkező hangulatos kialakítását, akik egyébként csak legyintenek a reggelire és az étkezés nem játssza a főszerepet az életükben. Mi pedig, akik szeretünk és tudunk is enni, már alig várjuk, hogy milyen évszaknak megfelelő újdonságokkal rukkolnak elő a gyártók,…